Casting Couch

·

Published 11/16/2026
13views
cover image

A folyosó végén nem volt szék. Álltam vagy tíz percig, a falnak dőlve, a műbőr kabátom zsebében szorongattam a telefonomat, mintha bármelyik pillanatban megmenthetne. A lámpa fölöttem sistergett, néha kihagyott egyet, és olyankor az egész hely sárgásbarna lett, mint egy régi fénykép, amit senki nem akar elővenni.

Azt hittem, egyedül leszek.

Ezt mondták. Privát casting, első kör, ketten leszünk a rendezővel, maximum egy asszisztens. Meg egy kávé, meg egy beszélgetés, meg majd értesítenek. Tizenkilenc éves voltam, és azt hittem, tudom, miről szól ez az egész. Elmentem, mert kellett a pénz, mert anyám azt kérdezte vasárnap, hogy mikor kezdek már valamit magammal, és mert a barátaim azt mondták, ez a kapu. Az egyikük már járt ilyen helyen, és kapott egy reklámot, ahol egy mosógép előtt állt, és boldogan nézett. Azt mondta, vigyázz, de ne túl sokat. Azt mondta, az elején mindenki kedves.

A férfi, aki beengedett, ötvenes lehetett. Rövid ujjas ing, izzadságfolt a hóna alatt, és amikor kezet fogott velem, a tenyere nedves volt, mint egy kifacsart mosogatószivacs. Végigmért, nem is próbálta titkolni. A tekintete végigment a nyakamon, a vállamon, megállt a csípőmnél, aztán vissza a szemembe.

Jó csontozat, mondta. Nem kérdezte, hogy vagyok. Nem kérdezte, hogy megtaláltam-e a helyet. Csak behúzott egy ajtón, és a szoba, amibe értünk, nem hasonlított semmire, amit castingnak hívtam magamban. Nem volt ott kamera. Nem volt ott lámpa, se tükör, se szék a fal mellett, ahova a színészek szoktak ülni, hogy várjanak. Csak egy ágy. Egy keskeny, vasból hajlított ágy, lepedő nélkül, és mellette egy éjjeliszekrény, rajta egy fél üveg víz, meg egy törölköző, amihez senki nem nyúlt hozzá.

Hol a felszerelés, kérdeztem.

Majd jön, mondta. Először felmérünk. Először megnézzük, hogy bírod a közelséget. Ez a legfontosabb ebben a szakmában, fiam. Nem a szöveg. A közelség.

És akkor azt mondta, vegyem le a pólót.

Nem kiabált. Nem fenyegetett. Egyszerűen csak mondta, mintha a buszon kérnének jegyet. És én levettem. Nem tudom, miért. Talán mert ott álltam egy idegen szobában, egy idegen férfival, és nem volt másik ajtó, csak az, amin bejöttem, és az az ajtó hirtelen nagyon messzinek tűnt. Talán mert azt hittem, ez az ára annak, hogy komolyan vegyenek. Talán mert tizenkilenc évesen azt hiszed, hogy a szégyen csak addig tart, amíg el nem kezdődik a munka.

Aztán azt mondta, feküdjek le hasra.

Lefeküdtem. A vas hideg volt a bordáimon, a lepedő nélküli matrac érdes a bőröm alatt. Az arcomat a karomra hajtottam, és a falat néztem, ahol egy nedves folt terjedt, mint egy lassan növő ország.

Azt hittem, egyedül vagyunk.

Aztán meghallottam a kilincset.

Nem egy kilincs volt. Több. Egymás után, halkan, óvatosan, ahogy az emberek akkor lépnek be egy szobába, amikor nem akarják, hogy észrevegyék őket. Nem fordultam meg. Nem mertem. Csak a hátamon éreztem, hogy a levegő megváltozik, hogy többen vannak, hogy a szoba megtelt valamivel, ami nem szó, hanem jelenlét. Négyen voltak. Aztán öten. Aztán már nem számoltam, mert a számoláshoz mozdulni kellett volna, és nem tudtam mozdulni.

Azt mondta az első, aki beengedett, hogy most megmutatjuk, mit tudsz. Nem kérdezte, hogy akarom-e. Nem kérdezte, hogy készen állok-e. Azt mondta, nyisd ki a szád.

És én kinyitottam.

Nem azért, mert akartam. Azért, mert a hangja olyan volt, mint egy utasítás a gépen, amit nem lehet megkérdőjelezni, és mert a hátamon éreztem egy kéz súlyát, aki lenyomott, és mert a fejemben az járt, hogy ha most felállok, soha nem lesz munkám, és anyám vasárnap megint kérdezni fog, és nem tudok mit mondani neki.

Az első férfi a számba tette. Nem kérdezett. Nem volt előjáték, nem volt bevezetés, nem volt az a fajta lassú közeledés, amit a filmekben látsz. Egyszerűen csak betolta, és én éreztem a szagát, azt a fojtó, sós, bőr alatti szagot, ami a torkomba szállt, és a nyelvemre nehezedett az íze, keserű és meleg, mint a réz. A szám sarkából csorgott a nyálam, és nem tudtam lenyelni, mert nem volt hely.

Kezdhetjük, mondta valaki a hátam mögött.

És akkor elkezdték.

Nem volt szerződés. Nem volt kamera. Nem volt semmi, csak a kezek, amik a csípőmet fogták, a combomat szétfeszítették, és a testsúly, ami rám nehezedett. Az első a számban volt, a második a hátam mögött, és nem kérdezte, hogy jó-e, nem kérdezte, hogy fáj-e. Csak belém hatolt, és én éreztem, ahogy a testem idegenné válik, ahogy a saját bőröm alatt valami más lakik, valami, amit nem én irányítok.

Térdelj, mondta az egyik.

Letérdeltem. A padló hideg volt, a térdem alatt megkeményedett a linóleum, és én ott térdeltem, és néztem fel rájuk, és ők néztek le rám, és abban a pillanatban tudtam, hogy nem azért vagyok itt, mert tehetséges vagyok. Azért vagyok itt, mert fiatal vagyok, mert a testem engedelmes, mert nem kérdezek, mert a félelem és a remény ugyanaz a dolog bennem.

Ki vagy te, kérdeztem egyszer, amikor az egyik hátrament, hogy igyon a vízből.

Senki, mondta. Senki, aki számít.

És ez volt az igazság. Nem voltak nevek. Nem voltak arcok, csak szagok és súlyok és hangok. Az egyiknek vastag volt és lassú, és a torkomat feszítette. A másiknak kisebb, de keményebb, és nem kímélt. A harmadik a hajamat fogta, és hátrahúzta a fejemet, és azt mondta, nézz rám, amikor csinálom. És én ránéztem. És nem éreztem semmit, csak azt a furcsa, hideg nyugalmat, ami akkor jön el, amikor a tested már nem a tiéd.

A popsimba is bementek. Nem kérdeztek. Nem készítettek fel. Csak szétfeszítettek, és én éreztem, ahogy a fájdalom végigfut a gerincemen, és a számba haraptam, hogy ne kiabáljak, mert azt hittem, ha kiabálok, akkor vége, és ha vége, akkor nem lesz munka, és ha nem lesz munka, akkor mindenki tudni fogja, hogy elmentem, és senki nem hív vissza.

Nincs itt semmi, mondta az egyik, amikor már majdnem elájultam. Csak te meg mi.

És igaza volt. Nem volt itt semmi. Nem volt kamera, nem volt rendező, nem volt jelenet, amit felvennénk. Csak a testem, amit használtak, és a csend, ami a falakból áradt, és a tudat, hogy ez az első alkalom, de nem az utolsó.

Amikor vége lett, az első férfi, aki beengedett, odaült mellém a padlóra. Még mindig meztelen voltam. A combomon végigcsordult valami, amit nem töröltem le. Azt mondta, jó voltál. Azt mondta, jövő héten gyere vissza. Azt mondta, lesz majd más is, komolyabb munka, de ehhez előbb meg kell tanulnod, hogy ne ellenkezz.

Nem kérdeztem, hogy miért. Nem kérdeztem, hogy ki fizet ezért. Csak bólintottam, és felvettem a pólómat, és kimentem a folyosóra, ahol a lámpa még mindig sistergett, és ahol senki nem várt rám.

Egy hét telt el. Most itt vagyok megint. Ugyanaz a folyosó, ugyanaz a sárgásbarna fény, ugyanaz a nedves kéz, ami beenged. De most azt mondta, másképp lesz. Most azt mondta, feküdjek hasra, és tegyek fel egy szemfedőt. Azt mondta, ez a következő szint. Azt mondta, most már komolyan vesznek.

Lefekszem. A vas hideg a bordáimon. A szemfedő alatt sötét van, és a sötétben hallom, ahogy az ajtó megnyílik, és többen lépnek be, mint legutóbb. Érzem a kezeket a csuklómon, a bokámon, egyszerre négy felől, és mielőtt felsikolthatnék, már ki is feszítenek az ágy négy sarkához, és a kötél a bőrömbe vág.

Kérem, mondom. Engedjenek el.

De senki nem válaszol. Csak a súly jön, és a fájdalom, és a tudat, hogy ez már nem arról szól, hogy akarom-e. Ez arról szól, hogy itt vagyok, és ők tudják, hogy visszajövök.



13views

Watch this moment

Turn the current scene into a cinematic Live Chapter — what you watch becomes the story's next part.

Comments

Sign in to join the conversation.

No comments yet. Be the first to share your thoughts.

Disclaimer

This is a work of fiction, assisted by artificial intelligence. Any names or characters, businesses or places, events or incidents, are fictitious. Any resemblance to actual persons, living or dead, or actual events is purely coincidental.

Content Removal Policy

  • Users may report content that may be illegal or violates our Standards.
  • All reported complaints will be reviewed and resolved within seven business days.
  • Review Process: Our team will assess the reported content against our guidelines.
  • Appeals: If you disagree with a decision, you may appeal within 14 days of notification.
  • Potential outcomes include: content removal, account warning, or no action if no violation is found.

To report content, email us at [email protected]